Basic HTML Version
M
icsoda elképesztő lazaság azt a címet adni egy regény-
nek, hogy Szabadság! Merészség, arcátlanság, paraszt-
vakítás, bölcsesség. Jonathan Franzen nagyregényéről
rengetegen vitatkoznak: ez a 21. század nagy amerikai regénye,
vagy csak egy jó regény, nagy mű, de azért túlzásokba ne
essünk. Abban biztos vagyok, hogy nagy regény és még évtize-
dek múlva is olvasni fogják, de a század legnagyobb művének
címét még korainak tartanám kiosztani. Térjünk vissza erre
2099-ben. De nem is ez érdekel most.
A
Szabadság
legérdekesebb momentuma véleményem
szerint a címe. Volt már szó ebben a sorozatban arról, hogy
milyen módon és mértékben befolyásolják az olvasási élményt
a szorosan vett szövegtől független körülmények – milyen a
borító, hogyan jutottunk a könyvhöz, kitől kaptuk, hol vettük,
hol olvastuk, milyen előzetes információk befolyásolták a
várakozásainkat, mit írt és tett korábban a szerző, és hogy
mi a címe. A „Szabadság” mint cím egyáltalán
nem kézenfekvő választás Franzen regényének.
Lehetne a címe „Madarak”, vagy „Rezervá-
tum”, ha mindenképp egyszavas címet
akar a szerző. Ebben az esetben valószí-
nűleg nem írnék cikket a címről, viszont
egészen más regényről lenne szó.
Nézzük ezt meg egy zenei példán: John
Cage híres 4’33” című műve arról híres,
hogy végig csend van, és bár hangszere-
ken „játsszák”, a hangszerek nem
szólalnak meg. A cím a darab hosszát
jelzi, egyébként három tételben. Mivel a
darab egyetlen direkt üzenete a címe, a
cím jelentősége itt felnagyítva mutatko-
zik meg. Nyilvánvaló, hogy teljesen
más lenne az 1952-ben írt darab
percepciója, ha a címe nem 4’33”
lenne, hanem „Csend”, „Harag”,
„Buddha”, „Halál”, „Szólj hozzám!”
vagy „Harry Truman agya belülről”.
A
Szabadság
esetében a cím
átalakítja a mű befogadásának
szinte minden dimenzióját. Nem
elvont esztétikai műélvezetre kell itt
gondolni, amelyre PhD nélküli halandó nem
képes, hanem a hétköznapi olvasási élményről.
Nem lenne kötelező ezt a regényt a szabadság
kontextusában olvasni, anélkül is működne: egy
párkapcsolat (Walter és Patty) történeteként, a gyerekek és a
szülők kapcsolatának háromgenerációs történeteként esetleg
csak Patty személyes történeteként, de lehetne mindez csak
illusztráció a Föld és az emberi faj fenntarthatóságának történe-
téhez. A cím azonban mindent megváltoztat. A sztenderd
értelmezés szerint a könyv így az amerikai szabadságeszmény
állapotáról, aktualitásvesztéséről szól, ez azonban közel sem
ilyen egyértelmű: ugyanígy szólhat általánosabb értelemben
véve az emberi szabad akaratról és annak hiányáról – a szabad
akaratról a teremtéssel szemben, a szabad akaratról a sodródás-
sal szemben, a szabad akaratról a szülői mintákkal szemben, a
szabad akaratról a természettel szemben vagy a természet
szabad akaratáról az emberi szabad akarattal szemben, a
választás szabadságáról a szerelemben a legkönnyebb ellenál-
lás-stratégiával szemben. Mindezek a kontextusok a címválasz-
tás nélkül csak mélyebb rétegekben jönnének elő, de a cím erre a
rétegre irányítja a fejlámpát, ezeket a gondolatokat akarja
előhívni belőlünk.
Ér-e ilyen címet adni egy regénynek? Nem olyan ez, mint a
felső szintű domainnév (top-level domain; tehát a .com, .org, az
országjelzések stb. az internetcímek végén)? Lehet egy tejnek az
a márkaneve, hogy „Tej”? Nyilvánvalóan nem. A művészetben
azonban ez, azt hiszem, helyesen, nem így van.
A gyakorlatban biztosan nem: a kortárs
amerikai irodalomban legalább két másik
regény is viseli ugyanezt a címet (William
Safire egy polgárháborús történelmi regény,
illetve Daniel Suarez egy technológiai thriller
szerzője ezen a címen, amelyek cseppet sem
összekeverhetőek Franzen regényével).
Lehetnek-e nagy, absztrakt fogalmak mint
regénycímek foglaltak? Az irodalomtörténet
legjobb könyvcímei közül nem egy ilyen.
Bűn és bűnhődés. Háború és béke. Közöny.
Hó. Az új élet. Átváltozás. Fogság. Gyász.
Semmi. De nem jut eszembe meghatározó
regény „Isten”, „Halál”, „Zene”, „Európa” (bár
ott van Kafka „Ameriká”-ja) ,„Idő” vagy
„Szerelem” címen (nem, nem feledkeztem
meg Déry Tiborról, de az övé inkább
elbeszélés). Persze, az irodalomtörté-
net legjobb regénycímei nagyon
változatosak, az egyszavas címek
semmivel sem jobbak, mint összetet-
tebb címkedvenceim: „Az éj szelíd
trónján”, „Az Apró Dolgok Istene”,
„Az utolsó letérő Brooklyn felé”,
„Flor asszony két férje”, „Azt te csak
hiszed, bébi!”, a „Júlia néni és a
tollnok”, „Az élet máshol van”, „Utas és
holdvilág”, „Bajnokok reggelije” vagy „A
véletlen zenéje”. A „Szabadság”, mint az egyik
legerősebb absztrakció és legfontosabb
allegóriadobbantó nagyon komoly vállalás ebből
a szempontból. Ha annak a nagy regénynek bizonyul,
mint amelynek sokan most látják, akkor jó darabig nem lehet
regényt írni ilyen címmel.
Értelme nem tudom, van-e, de jólesik elgondolkodni azon,
hogy mi volt meg előbb Franzennek: a cím vagy a regény. Eleve a
szabadság kontextusában írta meg a történetet, vagy elkészült a
regénnyel, és akkor szembesült azzal, hogy a címre vonatkozó
választásával arról is dönt, hogy a legalább két (vagy három vagy
több) különböző regény közül végül melyiket írta éppen meg.
46 könyves magazin
Ezeket olvastam az előző szám óta
1.
Douglas Coupland: JPod
2.
Katarzyna Sowula: Nulla-nyolcszáz
3.
Andrew Leyshon, David Matless, George Revill (szerk.): The Place of Music
4.
Mario Vargas Llosa: A kelta álma
5
. Antológia: Londoni eső. Magyar írók londoni novellái
6
. Per Petterson: Átkozom az idő folyamát
7.
Jászi Oszkár: Európai Egyesült Államok
8.
Karin Alvtegen: Árnyak
9.
Thomas Mann: Jákob
10.
Thomas Bührke: E=mc
2
. Bevezetés a relativitáselméletbe
11
. Okos Tibor: A hangszeres magyar népzenéről
12
. Augusto Roa Bastos: Embernek fia