Basic HTML Version
D
iane Keaton tollat
fogott, de nem azért,
hogy cukorba mártott
sorokkal rejtse el valódi
énjét a nyilvánosság elől.
Csillogó-villogó sztárön-
életrajz helyett
családtörténetet írt: az
Annie Hallban felskiccelt
aszülők, nagyszülők,
testvérek életének és
halálának krónikáját
vetette papírra. A
szerkesztés sem illik egy
szokványos
filmcsillagegotriphez:
Keaton Alzheimer-kór-
ban meghalt édesanyja
leveleit, naplórészleteit
keverte saját visszaem-
lékezéseivel, így két
túlérzékeny,
önbizalomhiányos
művészlélek életpályáját
ismerhetjük meg
egyszerre.
Dorothy Hall rengeteget
írt és festett, de csakis
asztalfiókja számára, a
külvilág szemében
megmaradt egyszerű
háziasszonynak. Lányát
ugyan szárnyára kapta a
világhír, szorongásai,
kételyei, levetkőzhetet-
len neurózisa azonban
egész életén át elkísér-
ték (töredelmesen vall
bulimiás múltjáról, és
sokat töpreng halálról,
leépülésről). A kötet nem
egy saját szobrát buzgón
ácsoló híresség, hanem
egy szerény és gondolko-
dó ember portréja, aki
sikereit kritikusan és
mértékkel kezeli, aki
szomorúan nyugtázza,
hogy igazi társát – Woo-
dy Allen, Warren Beatty
és Al Pacino szerelme
ellenére – soha nem
találta meg, de ötven
fölött mégis élete késői
értelmére lelt két gyerek
örökbefogadásával. A
Játszd újra, Diane
könyvvé gyúrt vallomás
az édesanyához, egyben
melankolikus elmélkedé-
sek gyűjteménye
művészetről, önkeresés-
ről és végső kiteljesedés-
ről. Nemcsak a Woody
Allen-filmek híveit fogja
felcsigázni, hanem
mindenkit, aki jól megírt,
érzékeny emberi
történetekre vágyik.
(barraban)
B
evallom őszintén, az
előző Ulickajámmal
úgy megégettem
magam, hogy félve
nyúltam
A mi urunk népe
után: attól rettegtem,
hogy ismét egy elké-
pesztően, halálosan
unalmas, végeláthatat-
lanul hömpölygő
szövegszörnyön kell
keresztülrágnom
magam, hogy megint
úgy érzem majd,
legszívesebben kikapar-
nám a saját szemeimet
olvasás közben, csak
történjen végre valami.
A mi urunk népé
nek írója
azonban mintha nem is
lenne azonos az Imágó
szerzőjével: bár felisme-
rem a hasonló eszközö-
ket és fordulatokat, de
ami a nagyregényben
nagyon nem működött,
a novellákban abszolút a
helyén van, sőt: ahogy a
fülszöveg ígéri, Ulickaja
ezúttal csodát csodára
halmoz. Ebből is látszik,
milyen szubjektív dolog
az irodalom: valószínű-
leg rengeteg olvasó
imádta annyira az
Imágót, mint amennyire
én
A mi urunk népé
t
megszerettem.
Értem már, miért
nevezik Ulickaját a nagy
orosz mesélők leszárma-
zottjának, és miért
rajong érte a fél világ.
Nem is mesél, hanem
teremt, áradó tehetsé-
gét azonban egyszerű-
en muszáj korlátok közé
szorítania. A novellák
rövidebb terjedelme
megköveteli tőle, hogy
történetét (magához
képest) gyorsan fejtse
ki, ne kalandozzon el, ne
barangoljon, csatangol-
jon el mindenfelé a saját
maga által felhúzott
szövegépítmény
labirintusában. Igazi
„karácsonyi” könyv ez,
tele érzelmekkel, isteni
és angyali, transzcen-
dens vagy épp ellenkező-
leg, nagyon is emberi
eredetű csodákkal.
(M.
Anna)
Oszama
Lavie Tidhar
„Nyáron a napfény rázuhan Vientiánra, és áttetszővé teszi a falakat és az embereket.”
Budapest 2012 | Ad Astra Kiadó | 346 oldal | 2790 forint | ∞ Kleinheincz Csilla
B
+
Ami urunknépe
LjudmilaUlickaja
„Egyszer csak felfedezed, hogy nem létezel.”
Budapest 2012 | Magvető Kiadó | 372 oldal | 3690 forint | ∞ Goretity József
A
-
Játszdújra, Diane
Diane Keaton
„Anyu kedvelte a bölcs mondásokat, idézeteket, szlogeneket.”
Budapest 2012 | Kossuth Kiadó | 331 oldal | 2990 forint | ∞ Béresi Csilla
A
Egy
titokzatos nő
megbízásából
a magándetektív az
Oszama bin-Láden: Az
igazságosztó című
könyvsorozat írójának
nyomába ered, miközben
a háttérben halkan
pufognak a klasszikus
noirklisék. A terrorizmus
ebben a világban
látszólag csak olcsó
botrányponyvák oldalain
létezik, ám ahogy
haladunk előre a
történetben, már nem
lehet úgy tenni, mintha
kizárólag sikerkönyvek
alapsztorija lenne. A jól
ismert szakállas arc
mellett felsejlik Philip K.
Dick alakja, és amikor
úgy érezzük, hogy
megoldottuk a rejtélyt,
átlök a valóságba. Lavie
Tidhar könyve úgy beszél
a minden porcikába
beférkőző borzalmakról,
hogy közben nem oktat
ki, nem ítélkezik, és egy
pillanatig sem válik
hatásvadásszá. Az
izraeli kibucban felnőtt,
Ázsiát és Dél-Afrikát is
megjárt írót jelölték már
World Fantasy- és
BSFA-díjra, ám az
Oszama korántsem
sci-fi. Pedig egy
terrorizmus nélküli világ
kimerítené a tudomá-
nyos fantasztikum
fogalmát. Súlyos és
kényelmetlen olvas-
mány, amelyben a fikció
és a valóság fojtogató
ópiumfüstként keveredik
műfajok sokaságával és
az Igazságosztó-regé-
nyek fiktív passzusaival.
A minden érzékszervre
ható rövid fejezetekben
olyan intenzíven
csúsznak egymásba a
színek, szagok, hangok
és mozdulatok, mintha
egy felgyorsított
videoklipet néznénk.
Mire feleszmélünk az
első sokkból, máris egy
másik országban találjuk
magunkat. Hiába
szédülünk, tovább kell
menni, hogy a végén
beleájulhassunk az
elfojtott emlékek sűrű és
nyomasztó masszájába.
(re)
54 könyves magazin