Basic HTML Version
Darvasi
László
Szöveg:
VALUSKA LÁSZLÓ
|
kép:
Valuska gábor
Darvasi László ősszel elfoglalta a
Pannónia utcát, a lakását pedig az
Esterházy Gittától kapott növények,
illetve a féléves svájci tartózkodásból
hazahozott, mára családtagokká
váló virágok. A legutóbb a
Vándorló
sírok
című könyvvel jelentkező
író láthatóan szereti a rendet, a
polcokon ábécérendben sorakoznak
a könyvek, a húsz éveminden
lakásbamagával hordott íróasztala
fölött csak saját munkái találhatók
magyarul és németül. Munkamániás,
mondják róla. „Ha délelőtt nem
dolgozhatok, valami elromlik” —
vallja be Darvasi, aki nemkeresi a
munkához legtökéletesebb helyet,
hanemkialakítja. „Megérkezem
valahová, körbenézek, lerakoma
laptopot, és már dolgozom is. Aztán
körbeépítemmagam tárgyakkal,
jegyzetekkel, képekkel.” Írt már
négyezer méter magasan, Berlinben,
New Yorkban vagy tengerparton,
nema hely, hanemamunka számít
mindig. Egyszer jártameg:
A
könnymutatványosok legendája
első ötven oldalát egy rossz
gombkombinációmiatt veszítette el,
se kinyomtatva, se elmentve nem
volt még.
Vagy Klubrádió vagy Bartók.
Vagy valami komolyzene.
Én vagyok rajta, hatodikos
koromban. Törökszentmiklósi
osztályfőnököm küldte,
Mészáros János. Anyukám
mostanában adta oda.
Sok, sok jegyzetem van. Néha
egy-egy ötlet, vagy megírni
való tárcák, feladatok, egy
mondat, képleírás, ilyesmi.
Az ember gyűjti a sajátjait.
A gyerekek. Nem olvasom őket nap
mint nap, de jó, hogy közel vannak.
58 könyves magazin