»
»
Holland író, újságíró, hosszúévekóta
Amerikábanél
»
»
Afiatalholland írónemzedéklegsikere-
sebbképviselője, eddigtizenkétregénye
jelentmeg, ebbőlhárommagyarul is
»
»
Akétezresévekelejénnéhányhónapig
vendégprofeszorkéntazELTE
néderlandisztikaszakándolgozott
»
»
Könyveiheztöbbszörgyűjtalapanyagot
úgy, hogy inkognitóbanelvállal
bizonyosmunkákat. Voltmárpincéra
svájci-németvonathálózatonés
masszőregyromániai hotelben.
Első regényével 1994-ben elnyerte a
legrangosabb elsőkönyveseknek
járó holland irodalmi díjat, majd
2000-ben anélkül, hogy tudták
volna, újra neki ítélték az elisme-
rést, mert második regényét
álnéven jelentette meg. Elmondása
szerint egy szerelem miatt
költözött New Yorkba, aztán
ottragadt. Mára Amerikát tekinti
második otthonának. A regényírás
mellett fontos számára az újságírói
munkája is, számos veszélyes
külföldi övezetbe látogatott már el:
volt Irakban és csinált riportot a
Guantanamón bebörtönzött
terroristákról is.
Regényeire a gúnyos, sajátos
humorú hangvétel és ezzel párban
a kemény társadalomkritika
jellemző. Meglepő fordulataival
arra mutat rá, az emberi lélekben
sosem hitt szörnyek is tudnak
uralkodni, nem tudhatjuk, egy
trauma mit éleszthet fel a legki-
egyensúlyozottabbnak tűnő
emberben is. A zsidó messiás című
könyvében a fogyasztói társadal-
mat éppúgy bírálja, mint a
zsidókérdéssel kapcsolatos
sztereotípiákat; idén magyarul is
megjelent Tirza című könyvében
pedig egy középkorú férfi megren-
dítő válságán keresztül azt mutatja
be, milyen rombolást végez az, ha
rosszul szeretünk valakit.
Mi volt az első regény, amit az elejétől a
végéig elolvasott?
Nem emlékszem igazán. Talán Astrid
Lindgren.
(Svéd gyermekkönyv- és forgató-
könyvíró, Harisnyás Pippi figurájának
megalkotója. Könyveit több mint 88 nyelvre
fordították le, számos történetét megfilmesí-
tették. - A szerk.)
Csalódott már íróban? Kiben?
Persze. Proustban például.
Lehet jó író egy szörnyű ember?
Hogyne.
Mely írók hatottak önre a leginkább?
Marek Hlasko.
(Lengyel író, a háború utáni
írógeneráció legendás alakja, mikor Párizsba
került a kelet-európai James Deannek
kiáltották ki. Roman Polanski segítségével
Hollywoodba is eljutott, ahol pont az Ok
nélkül lázadó című James Dean-film írójának
feleségét csábította el, így meghiúsítva
amerikai karrierjét. - A szerk.)
Használ könyvjelzőt?
Soha.
Könyv / e-könyv?
Könyv.
Novella / regény / vers?
Regény.
Hallgat (és mikor) hangoskönyveket?
Nem szoktam.
Jegyzetelve olvas?
Igen.
Használ kis jegyzeteket regényírásnál?
Mikor szépirodalmat írok, akkor nem. Ha
bármi mást (esszé, újságcikk stb.), akkor
igen.
Vezet (vagy valaha vezetett) olvasónaplót?
Nem, soha.
Rendszerető?
Nem.
Mit olvas lefekvés előtt?
Attól függ...
Szokott járműveken és/vagy autóban és/
vagy vécén olvasni?
Néha.
Hány könyve van?
Fogalmam sincs.
Hogy érzi magát ebben a pillanatban?
Kényelmesen.
Mitől fél a legjobban?
Hogy valami nagy hibát követek el.
Mi volt a legjobb pillanat az életében?
Ez még mindig várat magára.
Mi idegesíti a legjobban önmagában?
A lustaságom.
Mi idegesíti a legjobban másokban?
A képmutatás.
Szöveg:
SZEKERES DÓRA
|
kép:
VALUSKA GÁBOR
K&V rovatunkban húsz kérdést teszünk fel íróknak, ismert embereknek
könyvekről, irodalomról, kedvelt és utált szokásaikról, egyszóval az életről.
Most Arnon Grunberg adott nekünk válaszokat.
ARNON
GRUNBERG
60 könyves magazin