A fikció és a valóság olyan, mint Hacsek és Sajó vagy a Fidesz és
az MSZP: konfliktusukból merítik önnön identitásukat. Az egyik
legizgalmasabb dolog az irodalomban a kettő határa, átjárhatósá-
ga. Ezért a különbségért szeretem különösen az újságírók által írt
regényeket és a regényírók által írt tényirodalmat is. Általában
jobban szeretem az előbbit, és két friss olvasmányom, Tom
Rachman
The Imperfectionists
című első regénye és Norman
Mailer oknyomozó könyve Kennedy merénylőjéről,
a
Lee Harvey Oswald
jó alkalom, hogy végiggondol-
jam, miért.
Az egyszerű válasz az, hogy azért, mert
míg a fikciónak kimondottan jót tesz, ha
van kapcsolata a tényanyaggal (és az
újságírókból lett regényíróknak ez
általában erőssége), addig a tényirodalmat
egy egészen kis fikció is tönkre tudja tenni.
Ahogy egyik kedvencem, Lukianosz írta
úgy 1800 évvel ezelőtt: „A költészetnek és
a költeményeknek mások a sajátos
feladatai és törvényei, mint a történelem-
írásnak. Ott tökéletes a szabadság, s
csupán az az egy szabály van, ami a
költőnek tetszik. (…) Bizony nagy, sőt
óriási hiba, ha a történetírást nem
tudjuk megkülönböztetni a költészet-
től, s belevisszük amannak kellékeit: a
kitalált mesét, a magasztalást és az
ezzel járó túlzásokat.”
Rachman az AP, majd az
Internatio-
nal Herald Tribune
újságírójából lett
(most már, a siker után főállású) regény-
író, Mailer pedig a XX. század második felének
meghatározó amerikai írója, aki regényíróként és
az úgynevezett creative non-fiction művelőjeként
alkotott jelentőset. Rachman regénye az egyik
legjobb, amit az utóbbi időben olvastam: egy, a fénykorán túl lévő,
angol nyelvű római lap szerkesztőségében játszódik (trivia: az
International Herald Tribune
Párizsban készülő angol nyelvű lap),
de a szerkesztőségi kerettörténet csak az elmosódó háttér. A
könyv nem a sajtóról szól, hanem, mint szinte minden jó regény,
emberekről. Erősségei a fikció területén is jól használható
újságírói erények: sűrítés, a feszültség fenntartása a szenvtelen-
ség feladása nélkül, egymásba fonódó szálak, az oda- és vissza-
utalások ritmusa. Tizenegy együttdolgozó ember története a
nekrológírótól a tulajdonosig, akiknek az életében nincs semmi
közös, csak hogy süt belőlük a magány (anélkül, hogy ezt
Rachmannak egyszer is le kellene írnia).
Mailer viszont történelmet próbálna írni, vagy legalábbis ezt
a várakozást kelti. A könyv jelentős része remek, elsősorban
Oswaldnak a Szovjetunióban töltött éveiről szóló leírás, amihez
Mailer (illetve munkatársa, Larry Schiller) fél évet töltött Minszk-
ben, illetve Moszkvában. Hallatlanul részletes,
érdekes, (itt még a szó jó értelmében)
regényes leírás, amelyben a körülmények
és a mellékszereplők is olyan aprólékosan
vannak lefestve, mint egy tablókép mellék-
alakjai. A szerkesztés egy darabig hasonló
a Rachman könyvében leírthoz: egy-egy
személy köré épülnek fejezetek, akik előlép-
nek a karból, körbejárjuk őket, majd Mailer
megmutatja a sztorit egy másik szereplő
szemszögéből is. Nemcsak Oswaldról,
hanem a korabeli (és félek, nagyon ma sem
különböző) Minszkről is.
A Kennedy-gyilkosság, a történelem egyik
legnagyobb összeesküvéselmélet-mágnesé-
nek leírása azonban sokkal gyengébb lábakon
áll. Ekkor kicsúszik a talaj a szerző lába alól,
és bár a leírások egyre részletesebbek,
és a Warren-bizottság dokumentumai
is izgalmasak, épp akkor bújik elő
belőle a regényíró, amikor a legna-
gyobb szükség lenne kemény
tényekre. A két legnagyobb kérdés
(Oswald ölte-e meg Kennedyt?
Ha igen, magányos őrültként vagy
megbízásból?) ügyében elcsábul, és
spekulatív zsákutcákba jut. A szóhaszná-
lat mindig elárulja, ha egy újságíró mögött
nincs biztonságos mennyiségű tényanyag:
a „nem túlzás feltételezni, hogy…” és a „vajon
hihető-e, hogy…”-szerű fordulatokat pont a
legégetőbb pontokon dobja be Mailer. Egy csepp fikció,
és elpukkan a tények varázsbuboréka.
A könyv magyar címe, a
Lee Harvey Oswald
monografikus,
tényirodalmi igényeket ébreszt bennünk. Az eredeti cím, az
Oswald’s Tale – an American Mystery
(azaz
Oswald meséje –
egy amerikai rejtély
) valószínűleg megengedőbbé tenne, és az
így történt helyett az akár így is történhetett megközelítését is
elfogadhatóvá teszi. Jó példa erre a
Várkastély a vadonban
(
The Castle in the Forest
), Mailer Hitler-életrajza, amelyen eszembe
sem jutna tényirodalmi szempontokat számon kérni.
Az indirekt elemek által keltett várakozások (mint cím, borító,
az élethelyzet, amelyben olvassuk, a hely, ahol és a mód, ahogy
a könyvhöz hozzájutottunk) jobban befolyásolják az értékítéle-
tünket, mint gondolnánk.
LEE HARVEY OSVALD
Norman Mailer
„When Valya was three years old, she fell on a hot stove and burned her face and was ill for a whole year, all that year from three to four.”
RANDOM HOUSE | 2007 | 848 OLDAL | 15,95 USD
THE IMPERFECTIONIST
Tom Rachman
„Lloyd shoves of the bedcovers and hurries to the front door in white underwear and black socks.”
DIAL PRESS TRADE | 2011 | 304 OLDAL | 15 USD
TOVÁBBI OLVASMÁNYAIM AZ ELŐZŐ HÓNAPBAN
1. Christina D. Abreu: Celebrity, „Crossover”, and Cubanidad:
Celia Cruz as „La Reina de Salsa,” 1971-2003 (e-book)
2. Martin Clayton, Trevor Herbert és Richard Middleton (szerk.):
The Cultural Study of Music
3. Nicholas Cook: Music - A Very Short Introduction
4. David F. Garcia: Going Primitive to the Movements
and Sounds of Mambo (e-book)
5. Martin Stokes: Music and the Global Order (e-book)
6. Tóth Szabolcs Töhötöm: Első leütés
42 KÖNYVES MAGAZIN