Page 13 - konyves5_szam

Basic HTML Version

A
kubai születésű író
1947-es
A pókfészek
ösvénye
című regényével
alapozta meg hírnevét. A
második világháborút
követő években gyermek-
kori és háborús élményei-
nek lejegyzése helyett
figyelme a mesék világa
felé fordult, rátalált az
allegorikus regény
műfajára. A 70-es évek-
ben, a kommunizmusból
való kiábrándulást
követően, elhúzódó
francia „tanulmányútja”
alatt alkotókedve kiteljese-
dett. Számtalan regénye,
elbeszélése és esszéje mel-
lett legismertebb alkotásá-
nak az 1979-ben megje-
lent
Ha egy téli éjszakán
egy utazó
nevezhető. Az
évekig hozzáférhetetlen,
egyes számmásodik
személyben íródott
szöveget tavaly adta ki újra
a Magvető a szerző más
munkáival együtt. 
//
S
vájcban született. Az
írás mellett zenei
tanulmányokat folytatott,
a kubai zene történetével
és a barokk zenével is
foglalkozott, komoly
hatást gyakorolt rá a
szürrealizmus. Első
regényét a börtönben
kezdte írni, ahová politi-
kai nézetei miatt került.
A Machado-rezsim elől
menekülve tizenegy
évet töltött Párizsban,
majd visszatérése
után tizenöt évre
Venezuelába költözött.
A fény százada
című
regényét elolvasva
García Márquez állítólag
egsemmisítette a
Száz
év magány
első piszko-
zatait, akkora hatással
volt rá Carpentier alkotá-
sa. A haiti forradalomról
szóló,
Földi királyság
című
regényének bevezetőjé-
ben Latin-Amerikát a
lo
real maravilloso
(kb. a
csodálatosan valódi)
világának nevezte.
Műveiben ennek megfele-
lően csodás, de nem
fantasztikus epizódok
sorakoznak egymás
mellett. 
//
A
vajdasági Szenttamá-
son született, és bár
ipari iskolát végzett, majd
magyarszakon tanári
diplomát szerzett, mégis a
rádió mellett kötelezte el
magát. Huszonhét éves,
amikor
Kétéltűek a
barlangban
című első
regényével nagy feltűnést
kelt. Kezdeti műveire a
neoavantgárd stílusje-
gyek, a laza időkezelés, a
szabad asszociációk a
jellemzőek. Második
regénye, a
Testvérem,
Joáb
egy regénypályázat-
ra készült, első díjat is
nyert, ámmég a megjele-
nése előtt komoly „esz-
mei-politikai vitát” váltott
ki. Ennek részletei a mai
napig izgatják a
kutatókat, azonban
teljes feltárását nehezíti,
hogy az eredeti kézirat-
nak nyoma veszett.
Gion a későbbiekben
számos ifjúsági regényt
írt, melyek közül többet
(például
A kárókatonák
még nem jöttek vissza
címűt) a nyolcvanas
években megfilmesítettek.
Gion a nyolcvanas évek
legelején néhány évig a
Vajdasági Íróegyesület
elnöke, majd 1983-tól két
évig az Újvidéki Színház
vezetője volt. 1993-ban
települt át családjával
Magyarországra, munkás-
ságát számos díjjal
ismerték el. Halálának
évében, 2002-ben jelent
meg utolsó regénye, az
Aranyat talált
. A Noran
Kiadó 2004-ben adta ki a
Mit jelent a tök alsó?
Novellák a hagyatékból
című, posztumusz
kötetét. 
//
Gy
ermekkorától sokat
betegeskedett,
éveket töltött ágyban,
regényeket, köztük
kedvence, Jules Verne
munkáit olvasva.
Harmincévesen francia
irodalomból doktorált,
1951-ben Franciaország-
ba emigrált, ahol évekig
az UNESCO fordítója-
ként dolgozott. Regé-
nyeiben és rövidebb
munkáiban gyakran
érvényesítette a belső
monológ technikáját.
Szövegein nyomot
hagyott a szürrealizmus,
valamint a dzessz
szeretete –
Az üldöző
című elbeszélésének
főszereplője a híres
dzsesszzenész, Charlie
Parker.
Nagyítás
című
darabját felhasználva
Antonioni forgatott filmet
hasonló címen. Művei az
utóbbi években a
L’Harmattan kiadó
gondozásában jelennek
meg.
//
A
magyar-történelem
szakon végzett
Darvasi László három
éven át tanított általános
iskolában, 1989-től
azonban az írás és az
újságírás töltik ki
napjait. 1991-ben jelent
meg első (verses)
kötete, a
Horger Antal
Párisban
, ezt követően
pedig alig telt el év,
hogy ne jelentetett
volna meg valamit
(elbeszéléseket, regényt,
tárcagyűjteményt).
1993-tól az Élet és
Irodalom főmunkatársa,
tárcái Szív Ernő név
alatt jelennek meg.
Darvasi nevéhez több
gyerekkönyv is köthető,
például a 2012-es
kiadású
Pálcika, ha
elindul
. 1999-ben nagy
feltűnést keltett nagyregé-
nye,
A könnymutatványo-
sok legendája
, akárcsak a
2009-es
Virágzabálók
; ez
utóbbiért még ugyanab-
ban az évben megkapta a
Rotary Irodalmi Díjat. Az
idei könyvhétre jelent meg
legutóbbi kötete, a
Vándorló sírok
című
novellagyűjtemény. 
//
B
ár angolt és irodalmat
tanult, édesapja szállít-
mányozási cégénél
dolgozott japán kikülde-
tésben, majd amikor ebből
elege lett, könyvillusztrá-
ciókat készített, mellette
pedig speciális üdvözlőla-
pokat és hűtőmágneseket
farigcsált. Bár könyveit
sokáig visszadobták a
kiadók, az 1998-as
A nagy
hal
valódi könyvsiker lett,
öt évvel később Tim
Burton filmre vitte.
Jelenleg kreatív írást oktat.
Legutóbbi regénye öt
évvel ezelőtt jelent meg,
magyarul a Jaffa Kiadónál
látott napvilágot
Mr.
Sebastian és a Fekete
Mágus
címen. 
//
Italo Calvino
(
olasz
, 1923-1985)
Alejo Carpentier
(
kubai
, 1904-1980)
GionNándor
(
magyar
, 1941-2002)
Julio Cortázar
(
argentin
, 1914-1984)
Murakami
Haruki
(
japán
, 1949-)
4. oldal
Darvasi László
(
magyar
, 1962-)
Daniel Wallace
(
amerikai
, 1959-)
könyves magazin 11