Amágikus
realizmus
varázslatos
világa
M
umbaiban született,
de az egyetemet
már Cambridge-ben
végezte, ahol történelmet
tanult. Hogy a minden-
napi betevőt előteremtse,
a hetvenes évek második
felében egy reklámügy-
nökség szövegírójaként
dolgozott, de ekkor már
javában írt, például a
Grímusz
t, majd
Az éjfél
gyermekei
t. Ez utóbbi-
ért meg is kapta
1981-ben a Booker-
díjat, ami egy csapásra
az irodalmi notabilitá-
sok közé röpítette. Az
igazi nagy vitát
negyedik regénye
váltotta ki. Több iszlám
államban, arra hivatkoz-
va, hogy a könyv tiszte-
letlenül ábrázolja Moha-
med prófétát, betiltották a
Sátáni versek
et, 1989
februárjában Khomeini
ajatollah pedig istenká-
romlás miatt fatvát,
azaz vallási kiközösíté-
sét hirdetett az író ellen,
aki emiatt évekig
bujkálni kényszerült.
Erről az időszakról szól
Joseph Anton
című új
könyve, amely idén
szeptemberben jelenik
meg angolul és magya-
rul, és amelyet már most
az év egyik legnagyobb
irodalmi szenzációjának
tartanak.
//
R
egényeket, elbeszélése-
ket, drámákat, gyerek-
könyveket és rádiójátéko-
kat is írt. 1969-ben elnyerte
a Somerset Maugham-dí-
jat, a 35 év alatti szerzők
neves angol irodalmi
kitüntetését. Ezután elvált
férjétől, két évet töltött
Japánban, majd élete
végéig jószerivel az
egész világot körbeutaz-
ta.
Esték a cirkuszban
című, 1984-ben írt
regénye tavaly jelent
megmagyarul Bényei
Tamás fordításában.
//
E
lektromérnökként
végzett. 1989-től
publikál, első gyűjtemé-
nyes kötete 1992-ben
rangos díjat nyert. Ebben
az évben születik első
regénye, az
Omon-Ré
.
Ritkán nyilatkozik, de
2009 előtt íródott műveit
szabadon hozzáférhetővé
tette az interneten.
Kedvenc területe a
glasznoszty és a pereszt-
rojka, a posztszovjet káosz
időszaka, amelyet mitikus
és misztikus elemekkel
népesít be. Erősen
vonzódik a posztmodern
filozófia és az olyan
szerzők iránt
(egy
interjúban Pirsiget említi)
,
akiknél egy fogalom
játssza a főszerepet egy
vagy több emberi figura
helyett. Magyarul
legutoljára az
Ananászlé
a szépséges hölgynek
című válogatása jelent
meg idén az Európá-
nál.
//
N
eveltetésére, gondo-
lat- és írói világára
óriási hatással voltak a
nagyszülei. Nagyapja, az
Ezredes, eleinte kimondot-
tan ellenezte, hogy García
Márquez szülei összeháza-
sodjanak (kálváriájuknak
az író a
Szerelem kolera
idején
című regényében
állít örök emléket).
Szintén nagy befolyással
volt rá a nagymamája,
aki sokat mesélt neki, és
aki a mágikus, termé-
szetfölötti jelenségeket a
valóság teljesen termé-
szetes részeként kezelte.
A fiatal García Márquez
jogi tanulmányait hagyta
félbe azért, hogy újságíró
lehessen. 1967-ben jelent
meg a
Száz év magány
című regénye, amelynek
kritikai és közönségsikere
elsöprő volt. Több művéből
(ezek közé tartozik például
a
Szerelem kolera idején
, az
Egy előre bejelentett
gyilkosság krónikája
) filmet
is forgattak. Munkásságá-
ért García Márquez
1982-ben kapta meg az
irodalmi Nobel-díjat.
Híresen rossz viszonyban
van a perui Mario Vargas
Llosával, akihez pedig
hosszú évekig szoros
barátság fűzte, ám egy
szerelmi okból elscsattant
pofon, amelyről a mai
napig nemhajlandók
beszélni, véget vetett
ennek. Nagy barátja
ugyanakkor Fidel Castró-
nak.
//
K
étéves volt, amikor
szüleivel Angliába
költöztek, de 1968-ban
visszakerültek Nigériába,
hogy édesapja a szülőha-
zájában praktizálhasson
ügyvédként. Tinédzser-
ként kezdett publikálni,
cikkei meg sem
jelenhettek, irodalmi
próbálkozásai miatt
pedig persona non
grata lett Nigériában. A
70-es évek végén
hazája kormányának
ösztöndíjával Angliába
ment tanulni. A 80-as
években a BBC-nek
dolgozott. 1991-ben
harmadik afrikai íróként
(Gordimer és Coetzee
után)
elnyerte a Booker-
díjat a
The Famished Road
című regényéért. Művei-
ben fontos szerepet kap a
mitológia és a folklór,
ezért ő vissza is utasítja a
mágikus realizmus
címkéjét, lévén népe
hagyományaiban a
valóság mellett több
dimenzió is létezik, így a
valóság szerinte tulajdon-
képpen definiálhatatlan,
illetve alapjaiban „mági-
kus”. Művei magyar
fordításért kiáltanak.
//
Salman Rushdie
(
brit-indiai
, 1947-)
•
48. oldal
Angela Carter
(
angol
, 1940-1992)
Viktor Pelevin
(
orosz
, 1962-)
Gabriel García
Márquez
(
kolumbiai
, 1927-)
Carlos Ruiz
Zafón
(
spanyol
, 1964-)
•
12. oldal
Ben Okri
(
nigériai
, 1959-)
10 könyves magazin