vásárlókat, illetve hogy szövegei számos
kézen áthaladva válhattak csak valósággá.
A szél árnyéká
t Kaliforniában írta, az
Angyali játszma
kéziratát viszont Barcelo-
nában, jobbára a kórházban, gyomorrákban
szenvedő édesapja betegágya mellett
csiszolgatta. Bár feleségével az amerikai
évek után visszatértek Katalónia főváros-
ába, apja halála ráébresztette Zafónt, hogy
nincs kedve abban a városban meghalni,
ahol a legtöbben ugyanabban a lakásban
élik le életüket, ahol őseik is. 2008-ban
visszaköltöztek Los
Angelesbe.
Bár regényei
nyomán szívesen
képzelnénk el Zafónt
romantikus álmodozó-
ként, nyilatkozatai és
a vele készített
interjúk alapján egy
racionális és céltuda-
tos ember képe
rajzolódik ki, aki az
írás klasszikus képzeteivel leszámolva
inkább annak technikai oldalára helyezi a
hangsúlyt, lévén az írás elsősorban munka
– az ő esetében nincs nyoma romantikus
beidegződéseknek. Bár igaz, éjszakai
bagoly, és közel ötszáz sárkányfigurája
gyűrűjében kopácsol laptopján, mert
kézírását teljességgel olvashatatlannak
tartja. Írás közben gyakran hagyja ott
számítógépét, és a zongorához ül, ahol
saját maga (és persze olvasói) számára
zenét komponál regényeihez, amik
ingyenesen letölthetők hivatalos oldaláról.
Nem hisz a természetfelettiben, de remek
alapanyagnak tekinti a regényíráshoz. Már
többen megkeresték azzal, hogy regényeit
filmre vinnék: Zafón minden kérést
elutasított, könyveit elsősorban könyvként
próbálja továbbhagyományozni.
Elgondolása szerint a regénynek egy
labirintusként kell funkcionálnia, ugyanak-
kor úgy kell felépülnie, mint a matrjoska
babának, azaz akkor is el kell rejtenie
valamit, ha már úgy látszik, nem vár
feloldásra egy csipet misztikum sem.
Regényeit hibrideknek nevezi, amelyekben
szerelem, gyilkosság, politika, olvasás és
Z
afón 2001-ben megjelent
regénye az Elfeledett Könyvek
Temetőjében, az író által újrakre-
ált mesés, és megannyi titokkal
telített Barcelona abszolút
középpontjában veszi kezdetét. A
történet 1945-ben indul, de a
számtalan visszaemlékezés révén
a századfordulóig nyúlik vissza.
A főhős, Daniel Sempere a
csupán száz ember által ismert
titokzatos könyvtárban örökbe
fogadja Julián Carax
A szél
árnyéka
című regényét, de a
szerzőt és a regényt annyi rejtély
övezi, hogy a fiú évek múltán
nekiáll kideríteni, miért és ki
égette el Carax könyveit, illetve
hogy ki is ez a titokzatos szerző,
akinek neve hallatán még a
legtapasztaltabb barcelonai
antikváriusok tekintete is
felragyog. Úgy tűnik, hogy egy, a
Carax-regényből életre kelt
szereplő éppen Daniel példányá-
ra pályázik, miközben a múlt
felderítése nem látott bonyodal-
makba ütközik, hiába segít a
fiúnak Fermín, a börtönviselt
világfi, akit Daniel és apja az
utcáról kaparnak össze, majd
adnak neki munkát antikváriu-
mukban.
Egy tragikus szerelem történe-
te bontakozik ki a könyv oldalain,
és Daniel egy ponton úgy érzi, az
események évek múltán mintha
megismétlődnének. Julián egy
kalapkészítő fiaként egy szeren-
csés véletlen során élvezhette egy
vagyonos család támogatását, és
kerülhetett egy igazi elitgimnázi-
um falai közé. Fiatalon, és
tulajdonképpen névtelenül halt
meg, de az igaznak hitt tények
minden előkutatott szemtanú és
volt osztálytárs szájából másfelé
mutatnak.
A szél árnyéka
lapjain
egy bűnös város kel életre, de
Zafón figyel arra, hogy krimibe
oltott gótikus regénye ne váljon
valódi rémregénnyé: a kalandre-
gényekre jellemző humor a
könyv egyik erős jegye. A másik
pedig a labirintusszerű történet-
mesélés, amelynek során
történetek folynak egybe, majd
válnak szét, és amely folyamato-
san az olvasás szeretetére buzdít.
A regény számos utalást,
irodalomtörténeti allúziót
tartalmaz, de nem válik okosko-
dóvá vagy tudálékossá. Zafón
zseniálisan egyensúlyoz a
klasszikus és kortárs irodalmi
minták között, regénye valódi
tükörfolyosó, amit nem elég
egyszer körbejárni.
//
A szél árnyéka
(2009)
„Ez egy szép mese.
Szép mese,
és főképpen Romain
anyjának csodálatos
portréja, azé
az erős lelkű és
zsarnoki asszonyé,
akinek mérhetetlen
szeretete
és becsvágya,
szenvedélyes
érzelmei miatt a fiú,
mint maga megvallja,
a források mellett
is elepedt
a szomjúságtól.”
M
IREILLE
S
ACOTTE
Romain
Gary
A virradat
ígérete
www.parkkiado.hu
www.facebook.com/parkkiado