Basic HTML Version
átkelés, akárcsak előzménye, a
Vad
lovak
, a Határvidék-trilógia első
kötete, a felnőtté válásról szól.
De ebben a felnőtté válásban
nincs helye gyöngéd érzelmeknek,
szerelemnek, nemiségnek,
McCarthynál ez hidegségről,
fájdalomról, elmúlásról, vérről,
kegyetlenségről szól. Mert az, hogy
a világ kinyílik előtted, még nem
jelenti azt, hogy megérted és
megismered – még akkor sem, ha
ugyanazt az utat járod be újra és
újra. Billy a könyv cselekménye
során háromszor lépi át a határt
Mexikóba (egyszer öccsével,
Boyddal), mindháromszor szemé-
lyes küldetéstől vezérelve,
mindháromszor kudarcra ítélve,
mindháromszor önmagában is
átlépve egy határt gyerek- és
felnőttkor vagy élet és halál közt.
Utazásai során különféle
emberekkel találkozik, akik
megosztják vele világnézetüket,
bölcsességüket vagy éppen
őrületüket – az epizodikus cselek-
mény efféle elemeiből olykor csak
pár mondatra szorítkozó, olykor
hosszú oldalakon elterpeszkedő
ideológiák és elméletetek kereked-
nek ki a többnyire csendben
hallgató, vélemény nélküli fiú előtt
(akárcsak a gyerek a
Véres délkö-
rök
ben), amik látszólag ellentmon-
danak egymásnak, aláhúzva a világ
– és Isten – megismerhetetlensé-
gének tényét, mint a könyv
alapvetését. A csúcspont ezek
közül a romos templomban Istent
átkozó, hitét vesztett öreg és az
épületen kívülről az Isten igéjét
hirdető pap eposzi méretűre
duzzasztott verbális összecsapása,
ami egyszerre Isten megvádolása
és feloldozása, majd pedig a
mindkettőhöz való jog és puszta
lehetőség közröhejként való
félresöprése.
Néhány ilyen „történet a
történetben” szakasz olyan
hosszú, olyan mély és olyannyira
gondolatprovokáló, hogy olvasásuk
közben hajlamosak vagyunk
teljesen elfeledkezni a keretről.
Mikor McCarthy visszaránt minket
Billy szemszögébe, meglepődünk.
Túl a történetmesélés vitathatat-
lan erején, ennek megvannak a
hátulütői is. Az
Átkelés
, ha egyszer
elhagyjuk az intenzív, sodró első
harmadot, sokkal lassabb, melan-
kolikusabb, darabosabb, követke-
zetlenebbnek tűnő, mint a szerző
könyvei általában – néha egy-egy
cselekményszál elsikkad, egy tett
következmények nélkül marad, egy
cél elfüstöl a semmibe (részben
ezért is kétesebb a megítélése,
mint a
Vad lovak
é vagy a
Véres
délkörök
é). De ez nem véletlen.
Ahogy
Az út
minimalizmusa is a
szereplőket körülvevő
posztapokaliptikus semmi stiliszti-
kai megfelelője, úgy az
Átkelés
csapongása is a dialógusokban
többször említett, kiismerhetetlen,
kiszámíthatatlan élet prózai
leképezése. Jellemzően, a nagy,
jelentős dolgok hirtelen, szinte
figyelmeztetés nélkül történnek
(vagy akár csak később értesülünk
róluk), míg a hosszan felvezetett
feszültségteljes jelenetek (mint
egy klasszikus, westernes kocsmai
konfrontáció) a várt erőszakkitörés
nélkül maradnak lógva a levegő-
ben, nem kevés feldolgozatlan
frusztrációt hagyva maguk után.
Bár a szépség és a borzalom
konstans jelenlévő ellentéte
látszólag optimistább könyvet
farag az
Átkelés
ből, mint az
említett
Véres délkörök
, de ez
gonosz trükk csupán. Ne is
számítsunk olyasféle megkönnyeb-
bülésre, mint amilyennel
Az út
szolgált: hiába várják az utazót
mindenhol melegszívű emberek,
akik még azelőtt megosztják vele
kevés ételüket, és befogadják
házukba éjszakára, hogy egyáltalán
a nevét megkérdeznék, ha tízperc-
nyi lovaglással odébb erőszakte-
vők, lótolvajok és torokmetszők
lesnek áldozatukra. A gyönyörű
tájleírások, McCarthy szokásos,
egybefolyó, egyszerre ősinek és
időtlennek tűnő szövegével sem
azért vannak, hogy elvegyék a
határvidéki borzalmak élét, épp
ellenkezőleg: kegyetlen kontraszt-
ként szolgálnak, pillanatokra
felvillantva egy élhető életet, egy
csipetnyi reményt, egy pislákoló
fényt a sötétségben, mielőtt
lecsap a soron következő értelmet-
len tragédia, ami aztán annál
jobban fáj. Ami pedig Istent illeti?
Őt nem is érdekelhetné kevés-
bé.
•