Mindig is igyekezett a magaskultúrát a
nagyközönségnek lefordítani, mi ennek
az oka?
Buenos Airesben töltöttem a kamaszko-
romat, ahol apám diplomata volt. Puccs
puccsot követett ott akkoriban, rálőttek
a követségre, elrabolták apám sofőrjét,
ezért ő folyamatosan attól rettegett,
hogy engem is elrabolnak egyszer, és
velem fogják zsarolni. Tehát miközben a
magyar barátaim bőszen csajoztak, én
egy bezárt életet éltem, de azért
rengeteg élmény is ért. Megismertem
egy másik nyelvet, kitárult számomra a
világ, és a kultúrához való viszonyom is
másként alakult, mint az itthoniaké. Ott
már akkor is létezett kereskedelmi
televíziózás, voltak zugmozik, és mivel
az iskolát nem kellett annyira komolyan
vennem, helyette folyton C-kategóriás
filmeket bámultam: kulturális élménye-
im egy része tehát a szemétdombról
származik. Na de aztán hazamentem, és
nekiálltam olvasni. Kosztolányit,
Móriczot, Krúdyt, Faulknert, Amadót, és
jól ismertem a korszak filmjeit, az olasz
neorealizmust, az új hullámos filmeket
is. Ez az egész katyvasz volt az, amely
meghatározta a kulturális fejlődésemet,
és ezért tartottam mindig fontosnak a
televízióban is, hogy a tömeg- és az
elitkultúra között hidat kell építeni, meg
kell próbálni közöttük tolmácsként
közvetíteni.
„Nem a saját
családregényemet
akartam megírni”
Szöveg:
Hegedűs Barbara
|
Kép:
Valuska Gábor |
címke:
Családregény, XX. század, siker
„Dolgozom, de zavarhatsz!” – tájékoztat bennünket
a felirat Kepes András hangulatosan berendezett
dolgozószobájának ajtaján: egyik gyermeke
fgyelmességének tanújele. A hangulat végig oldott:
a
Tövispuszta
című családregényével – íróként
– debütáló, 63 éves Kepes pörög, viccelődik, sőt
pálinkával is megkínál. Hihetetlenül érdekesen
mesél, gyakran elgondolkodik, időnként kérdéseket
tesz fel magának, válaszol rájuk, és közben
szabadkozik: nála ez már szakmai ártalom.
Első regénye, a
Tövispuszta
is erről szól
voltaképpen.
Pontosan. Sokan nem értették, hogy
lehet az, hogy helyenként emelkedett,
máskor pedig vulgáris a nyelvezete.
Abszolút szándékos volt a részemről,
meg talán alkati is. A mindennapi
életben is hol eleresztem magam, hol
meg filozofikus, szemlélődő vagyok. De
a stí lusomat nyilván meghatározták a
kamaszkori élmények is, a vérbő, latin
környezet.
Mit jelent az ön számára a
Tövispuszta
?
A kritikai fogadtatás többnyire igen
rokonszenves volt, de néhány kritikusom
szememre vetette, hogy túl tipikusak a
figurák, és sok a közhely a könyvben,
ami azért mulatságos számomra, mert a
regény elején a narrátor pontosan meg is
fogalmazza: „Arra gondoltam, hátha az
igazság helyett mondogatott és a
valóság helyett megélt történetek
összeillesztve valósággá válnak.” Hogy a
történet tele lesz fordulatokkal és
közhelyekkel, akár egy szappanoperá-
ban. Azt hittem, ennél világosabban már
nem lehet elmondani, hogy a regény
tudatosan a hétköznapi narratíváinkra
épülő történelmünkről szól, egy olyan
országban, ahol tízévente újrahamisítják
a történelmet. Közös történeteinken
keresztül úgy akartam elmesélni az
A közös
történeteinken
keresztül úgy
akartam
elmesélni az
elmúlt száz évet,
hogy abban
mindenki
megtalálja a
helyét.
könyves magazin 21