Az
egész egy macskával
kezdődik. Már
megint. Elkóborol Okada
Toru feleségének macskája.
Keresése közben a teljes
apátiába süllyedt, munka-
nélküli férfi észreveszi, hogy
nemcsak a szőrös
kiskedvenc, de az asszony is
elkóborolt, méghozzá egy
másik kandúrral. A felszar-
vazott férj leereszkedik egy
kútba, és egyre mélyebbre
merül önmagába, mi pedig
vele tartunk. A háttérben
közben csendben zakatol a
világ működéséért felelős,
láthatatlan kurblimadár.
A háromkötetes regény az
USA-ban készült, ahol
Murakamit árnyékként
kísérte az idegenség
gondolata. Másféle idegen-
ség volt ez, mint amit
Japánban érez általában,
sokkal nyilvánvalóbb – és
direktebb. A könyv megírá-
sát egy interjúban a mezte-
lenre vetkőzéshez hasonlí-
totta. Megérte kitárulkozni,
hiszen megkapta érte a
Jomiuri irodalmi díjat, amit
korábbi legdurvább kritiku-
sa, Óe Kenzaburó ítélt oda
neki.
A regényből készült,
videóvetítéssel, báb- és
fényjátékkal, valamint
klausztrofób hangeffektek-
kel telezsúfolt multimédiás
színdarab tavaly debütált
Edinburgh-ban.
//
A
Legfelsőbb Igazság (Aum
Sinrikjo) nevű terrorista-
csoport tagjai öt összehan-
golt, szaringázas támadást
hajtottak végre a tokiói
metróban 1995. március
20-án. A támadásban
tizenketten meghaltak,
többen súlyosan megsérül-
tek, és közel ezer ember
vakult meg ideiglenesen.
Újságírói irodalomként
kategorizált könyvében
Murakami a túlélőkkel
készített interjúit fűzte össze,
és megvizsgálta azt, amit a
szenzációhajhász japán
média figyelmen kívül
hagyott, a támadás átlagem-
berek életére gyakorolt
hatását. Az elszigetelődés és a
kommunikáció hiánya
gyakori témái a visszaemlé-
kezéseknek, a legtöbb
interjúalany pedig teljesen
kiábrándult a japán társada-
lommaterializmusából.
Bár Murakami azt állítja,
hogy nem akar politikáról
beszélni, újra és újra visszatér
hozzá, és aggódva figyeli a
politikusokat, akik „újraírják a
történelmet”. Szerinte a táma-
dásra nem egy csapat őrült
szörnyű tetteként kellene
tekinteni, hanem a kiváltó
okokat kéne vizsgálni, és
megakadályozni, hogy egy
átlagos hétköznap reggel a
jövőben ismét nemzeti
tragédiába torkolljon.
Az angol kiadásban a
szekta tagjaival készült
interjúk is olvashatók.
Japánban ezeket külön adták
ki.
//
Kötelező
Murakami-
elemek
Macska
A japán kultúrában
kerámiamacskákat helyeznek
a házak és üzletek elé, hogy
biztosítsák a jó szerencsét.
Murakamit egészen kicsi
kora óta állandóanmacskák
vették körül. Imádja őket, de
nemgondolja, hogy ezen
kívül bármilyen jelentőségük lenne a
munkáiban. Murakami macskái állandóan
elkóborolnak, és általában beszélnek is.
2.
A kurblimadár
krónikája
(1995)
3.
Underground:
The Tokyo Gas
Attack and the
Japanese Psyche
(1997)
Nők
Regényeiben kétféle nő bukkan fel.
Egyiküknek komoly kapcsolata van a
főhőssel. Gyakran ő az, aki eltűnik, és
akinek emléke egész életében kísérti a
férfi főhőst. Másikuk később kapcsolódik
be a történetbe, és segít a keresésben,
vagy épp az ellenkezőjében, felejteni. Ő
sokkal szókimondóbb, excentrikusabb,
vele általában a főhős kapcsolata is
melegebb, humorosabb, felszabadultabb.
A nők mindig az elkövetkező világ
hírnökei.
Popkulturális utalások
Az Amerika-mánia, a Nyugat-mánia
szinte mindegyik könyvében jelen van
(McDonalds, dalok, zenészek, filmek,
filmrendezők, vagy például a hotel neve
az
After Darkban
, amit egy 65-ös Godard-
filmről nevezett el Alphaville-nek). Nem
nyugatiasít, ezek a dolgok Japánban is
éppúgy a popkultúra részét képezik.
Furcsa szex
A szex Murakami szerint nemmás, mint
lelki elköteleződés, átjáró egy jobb helyre.
Ha jó, akkor begyógyítja a sebeket, és
segít, hogy szárnyra kapjon a képzelet.
Könyvei tele vannak furcsa aktusokkal,
gyakori a fiatalabb férfi-idősebb (és
bölcsebb) nő felállás, és van Oidipusz-
komplexus is.
Álmok
Álom és valóság határán egyensúlyozó
főhősök, például Tamura Kafka álmai
Szaeki asszonyról. A
Szputnyik,
szívecském
hőse, Miu fennragad
egy óriáskerék tetején, ahol álmot lát,
amelyben egy férfival szeretkezik.
Fül
A japánok fétismániája Murakaminál
a fülfétisbenmerül ki. „Életemnek egy
bizonyos pontján nagyon érdekeltek a
fülek. De azok a fülek már eltűntek” –
nyilatkozta, amikor erről kérdezték. Az
1Q84
-ben a fül szépségét a női nemi
szerv szépségével hasonlítja össze.
8 könyves magazin