Basic HTML Version
hetetlen része volt, ironikus, végtelenül
szellemes, ugyanakkor pofátlan dalszöve-
geik a kritikusoktól kezdve Esterházyn át
sok mindenkit megfogtak, ki ne emlékezne
például az olyan sorokra, mint például „A
cédékészletem a gangon pang: / Punk-DJ-
chi: az jin vagy jang? / A hibalehetőség ott
lappang: / mondd, a pingpongasztal az jin
vagy jang?”
(No feng shui)
. A felfelé ívelő
karrier aztán a nagyszabású, 2010-es
októberi búcsúkoncerttel ért véget, tegyük
hozzá: talán nem örökre.
Tita 2004-ben végzett az ELTE-n,
antropológiai diplomamunkájában a saját
gyökereit kutatta: arisztokrata leszárma-
zottakkal interjúzott, főnemesi bálon,
családi találkozókon vett részt, majd
kutatásaiból
A magyarországi arisztokrácia
identitásának alakulása a második világhá-
ború után
címmel jelent meg tanulmánya,
amelynek egyik sajátosságát az adja, hogy
az antropológus-szemszög a saját
származását tudatosan vállaló megfigyelő
nézőpontjával is kiegészült. 2004-ben a
Baracskai Büntetés-végrehajtási Intézet-
ben kezdett el dolgozni, 2007 óta a
Budapesti Fegyház és Börtön főállású
pszichológusa, 2011 óta pedig kéthetente a
Kalocsai Fegyház és Börtönben női
fogvatartottaknak is tart egyéni konzultá-
ciót és csoportfoglalkozásokat.
Börtönpszichológusként ha nem is
feltétlenül az igazságos világ helyreállítá-
sának illúzióján dolgozik, egy igazságosab-
bá tehető világban feltétlenül hisz. De
vajon honnan meríti az erejét és a hitét
mindehhez egy fiatal nő, aki lassan nyolc
éve tölti majdnem minden napját különbö-
ző büntetés-végrehajtási intézményekben,
és számtalan, tragikusan félresiklott
élettörténet szem- vagy fültanúja? Azt
mondja, mi, kívülállók, akik leginkább a
tévén és az interneten keresztül értesülünk
ezekről a történetekről, sokkal rosszabb
helyzetben vagyunk, mert a hírekben
egy-egy bűnelkövetés sosincs kontextusba
helyezve. Csak záporoznak ránk ezek a
rettenetes, érthetetlen, felemás tolmácso-
lásban hallott történetek. Amikor ő
találkozik az elkövetőkkel, értelmes, vagyis
értelmezhető keretbe helyezheti az
eseményeket, és racionális narratívát
gyárthat hozzá. Ami persze sokszor lehet
szubjektív vagy nem helytálló, mégis egy a
lehetséges értelmezések közül, és ez
nagyon megnyugtatóan hat, hiszen azt
láthatja az ember, hogy ezek a szörnyű
történetek nem teljesen irracionálisak, és
nem az elemi gonoszság megtestesülései.
Ő vajon fél-e, kell-e félnie? Azt mondja,
amíg bízik a racionalitás erejében, semmi-
képpen sem. Onnantól kezdve, amikor
hirtelen megérzi, hogy meginog ennek az
„álbiztonságnak” a talaja, amelyet kiépít
egy-egy fogvatartottal, természetes, hogy
félni kezd, ez azonban leginkább a pszicho-
tikus páciensekkel fordul elő, akiknél a
racionalitás csődöt mond. Nagyon ritkán.
Az pedig, hogy nő, nem feltétlenül hátrány.
„Azt gondolom, hogy az egész pszichológu-
si szakma klasszikusan, tradicionálisan női
szerep – persze nem történetileg értve,
hanem a szerep felől közelítve, amelyet egy
pszichológus képvisel egy pácienssel
szemben, lásd megértő attitűd, vagy
ahogyan a másik önfeltárását és érzelmi
megnyilvánulásait fogadja. Úgy tűnik, hogy
az érzelmi ellágyulás vagy elérzékenyülés,
amelyen a fogvatartottak esetenként
keresztülmennek, sokkal könnyebb
számukra, ha egy nő jelenlétében zajlik,
mert nagyobb megértést várnak.”
A
Börtönkönyv
a 2008 óta megjelenő
tanulmányait gyűjti össze, és olyan
témakörökkel foglalkozik, mint a térhasz-
nálat, az időélmény, a testkép(zavar), a
formaruhák egyedivé alakítása által
közvetített jelentések, a nemi identitás, az
etnicitás stb., a kötet végén pedig szósze-
detet is találunk, amely a tanulmányokban
vastagon szedett börtönszleng-kifejezése-
ket „oldja fel”. „A kedvenc
börtönszlengem? A smekker. Ha dühös,
ideges vagy gyanakvó az ember. Az előbb is
kurvára smekker voltam, mert nem jött
időben a villamos.” A könyv egyik érdekes-
ségét itt is egy nézőpont-keveredés adja,
amely az explicit módon megfogalmazott
„pszichológusbőrbe bújt antropológus”
szerepéből adódik: a szövegek tudomá-
nyossága a folyamatos szakirodalmi
kontextualizálás miatt megkérdőjelezhe-
tetlen, az antropológiai „terep” és az
esetismertetések bemutatása azonban
olyan lendületes és közérthető nyelven
történik, hogy az a laikus olvasó számára is
mindvégig élvezetes és követhető marad.
De támadható-e a „pszichológusbőrbe
bújt antropológus” szerepe? Tita szerint
etikai szempontból mindenképpen.
Ugyanakkor egyrészt intuitív módon is
érezte, mi az, ami valakinek nagyon
személyes élménye, illetve mi az, ami
antropológusszemmel kevésbé lényeges,
hiszen ezekben a történetekben az egyéni
sokkal kevésbé számít, mert éppen a
börtön egészének működése, hálózata az
érdekes. Másrészt a fogvatartottak mindig
tudták, hogy ha valamilyen szokásról
(például a ruhák átalakításokról) kérdezte
őket, akkor az egy kutatás része, és
kimondottan együttműködők voltak.
Természetesen arra is figyelt, hogy senki
ne legyen felismerhető, illetve olyat soha
nem írt, ami miatt valaki bajba kerülhetett
volna.
És hogy hol a határ a börtön és a civil élet
között? Szerinte korántsem egy merev
fallal elkerített területről van szó, ez a
határ sokkal képlékenyebb, sokkal
erőteljesebben hat a kinti világ a benti
életre, mint gondolnánk. Paradox módon a
Börtönkönyv
egyik kulcsfogalma a szabad-
ság: „Nem lehet eléggé hangsúlyozni
– mondja –, hogy attól, hogy bizonyos
jogaikban korlátozottak, a fogvatartottak a
döntéseikben továbbra is szabad emberek.
Nagy hátránya a magyar büntetés-végre-
hajtási rendszernek, hogy nincs egy
megfelelő rehabilitációs rendszer, ahol egy
félig nyitott rendszerbe kerülhetnének át,
és megtapasztalhatnák, hogy minden
döntésüknek következménye van.” Nagyon
nehéz ugyanis eleget tenni annak, hogy
legyen egy kellően elrettentő terep, amely
párhuzamosan a civil életbe való
reszocializácót is lehetővé teszi. És vajon
mi maradt ki a könyvből? „Egy csomó
minden: például a vallásosság, a betegség-
hez való viszony, a játszmák. De a legfon-
tosabb, hogy nemrég hallgattam a
nyolcvanas évek egyik legjobb szerzőjének,
Röhrig Gézának egy nagyon jó rapszámát,
abban elhangzik egy olyan sor, ami miatt
legszívesebb kivettem volna a nyomdából a
könyvet, hogy írják oda mottónak: »Rácsot
eszünk, rácseszünk.« Sajnos már nem
lehetett, úgyhogy kell írnom még egy
könyvet.” Úgy legyen. Mert mindegy, hogy
hogy, csak nehogy sehogy!
•
Börtönkönyv - Kulturális
antropológia a rácsok mögött
Háttér Kiadó, 2012
252 oldal | 3490 forint
könyves magazin 39