Miles Davis állandóan megújuló zenéjére
irodalmi modellként tekint, lemezgyűjte-
ménye pedig ma már több mint tízezer
albumból áll.
A középiskola után drámát tanult a tokiói
Vaszeda Egyetemen, de ez még kevésbé
érdekelte, mint addigi tanulmányai. Végül
csak 26 évesen diplomázott le. Akkorra már
túl volt egy esküvőn és első dzsesszklubja
megnyitóján. Leendő feleségével, Jokóval
egyetemi évei alatt találkozott. 1971-ben
összeházasodtak, majd három évvel
később, családi kölcsönökből megnyitották
dzsesszklubjukat a külvárosban. Ez volt a
Peter Cat, amit Murakami korábbi háziálla-
táról neveztek el. A klub napközben
kávézóként működött, este viszont
átvették a hatalmat a füstös, rekedtes
dallamok. A szórakozóhelyet később a
belvárosba költöztették, és macskás
képekkel dekorálták ki. Murakami az
ominózus baseballmeccs után éjjelente, a
bár zárása után állt neki az írásnak. Tíz
hónap múlva első könyves szerző volt,
zsebében egy irodalmi díjjal. Bár ma már
felesége a legfőbb kritikusa, Jokó nem volt
elragadtatva férje írói terveitől, és el sem
olvasta a könyv kéziratát.
1981-ben eladták a klubot, hogy Murakami
új karrierjére koncentrálhasson. Az írást
annyira komolyan vette, hogy életmódját is
megváltoztatta. Leszokott a dohányzásról,
egészségesebben étkezett, és felfedezte a
hosszútávfutás szépségeit. Utóbbira
kezdetben azért volt szükség, hogy a
cigaretta elhagyása után felszaladt kilóktól
megszabaduljon, ám később az ártatlan
kocogás szenvedéllyé erősödött. Azóta
számos maratonon és ultramaratonon lépte
át a célvonalat, sőt még az eredeti Athén-
Marathon közötti távot is lefutotta.
Második regényének születése közben
novellákat publikált japán magazinokban, és
beindította sikeres fordítói karrierjét.
Fordításaiban megmarad a realistáknál, és
sosem választ posztmodern kortársakat,
mert semmi jó nem sülne ki abból, ha az ő
őrületük ütközne a sajátjával. A világhírt
harmadik regénye, az 1982-es
Birkakergető
nagy kaland
hozta meg. Murakami nem
akart az unalomig ismételt japán stílusban
írni, ezért szándékosan szakított hazája
www.parkkiado.hu
www.facebook.com/parkkiado
Neal
Bascomb
VADÁSZAT
EICHMANNra
Neal Bascomb
amerikai újságíró
saját kutatásain
alapuló, pergő sod-
rású dokumentum-
regénye, mely a
krimik és a kém-
történetek legjobb
elemeit ötvözi,
a náci hóhér utáni
15 éves hajszát
meséli el.