6
| Vendég
&
Hotel
Sztárok, szakácsok, halak (Vendég & Hotel),
november 24., Ízek és Borok kiállítás,
Hungexpo Budapesti Vásárközpont
„
Zsűritag vagy? Akkor töltök
egy kis italt a poharadba”
Szombaton mindenki halálpontosan ket-
tőre érkezik, igaz, a különféle előpromók
és egyeztetések során elégszer sulykoltuk
a sztároknak, ismert szakácsoknak meg a
nagyérdemű zsűri tagjainak, hogy bár há-
romkor kezdődik a program, de előtte ér-
demes még körülnézni a Hungexpo Ízek és
Borok gasztrokiállításon.
Miközben a „versenyzők” körbesétálnak
a standok között, jó jelnek vesszük, hogy
hozzánk, a pódiumnál maradóknál sorban
érkeznek a látogatók, ugyanazt kérdezve:
itt főznek majd a sztárok
neves szakácsokkal?
Mire mindenki visszaér,
Gianni Annoni
is
megérkezik az egyik standról (ő éttermével
kiállító is a háromnapos rendezvényen), és
a program karmestereként meg a zsűri osz-
lopos tagjaként rögvest magához ragadja a
kezdeményezést, kissé megváltoztatva a ko-
rábban szépen papírra vetett (és azt hittük,
kőbe vésett) forgatókönyvet.
Amíg az általa kissé átalakított játékszabá-
lyokat ismerteti – szerencsére azért a leg-
fontosabb dolgot ő is kihangsúlyozza:
ez igazából nem verseny, hanem
inkább közös, játékos örömfőzés –,
addig az egyik kereskedelmi csatorna ismert
arca,
Váczi Gergő
csibészes mosollyal kí-
nálgatja jóféle borral azokat, akikről épp az
imént hallotta Gianni ismertetőjéből, hogy
tagjai lesznek a zsűrinek.
„
Hol a vágódeszka? Ki látta a reszelőt?”, kicsit
fejetlenség és kapkodás jellemzi a versenyzők
első pillanatait. Negyvenöt perc áll a rendel-
kezésükre, és
Barka Áron,
az ARAZ Étterem
executive chefje (akinek az Ízek és Borok
Facebook-játékának nyertese, Kovács Zoltán
a párja) rögvest nekilát a halnak:
lepikkelyezi és profi módon szeleteli.
Közben
Garaczi Jánosnak,
a lajosmizsei
Tanyacsárda tulajdonos-mesterszakácsának
is nyilvánvalóvá válik, hogy a zsűri többi
tagjától az egy Gianni kivételével (a Hun-
gexpo Zrt.-től
Faluközi Zsófia
kiállításigaz-
gató, a tökéletes konyhatechnológiát kínáló
Coninvest Kft.-től
Kertész Mirjam
tulajdo-
nos, és lapunktól
Vágó Ágnes
főszerkesztő
is bírál) kissé távol áll a szakácsművészet.
A gasztronómia világát valószínűleg csak
az asztalnál helyet foglaló vendég oldaláról
ismerik, pláne nem tudják, milyen szem-
pontok alapján kell pontozni egy ilyen ver-
senyen. Ezért rögvest tollat, papírt ragad, és
profi pontozótáblát állít össze
nevekkel, listákkal és bírálási
szempontokkal –
szóval mindenki azt kezdi el csinálni, ami-
hez ért.
Rákóczi Feri,
az ismert rádiós műsorveze-
tő például sasszemmel észreveszi, hogy a
szakácsként mellé párnak kisorsolt
Lakatos
Tímea
(
a Hotel Astoria executive chefje, ex-
Costes) sokkal jobban ért a tűzhelyek, főző-
kanalak használatához, mint ő. Ezért inkább
remek kommenteket fűz a történtekhez („di-
namikusan haladunk”, „régi őszi ősi magyar
halfélét, lazacot készítünk”), és látványosmoz-
dulatokkal Timi keze alá dolgozik. Viszont így
legalább nem hátráltatja a közös munkát...
Akárcsak Váczi Gergő, aki például
csodálkozva mereng azon
a szerkezeten, amelyet
Veronika ad a kezébe, és a
petrezselymes vajat formázza.
„
Én majd a nevet adom annak az ételnek,
amelyet Veronika elkészít” – összegzi tevé-
AKTUÁLIS