Page 28 - konyves_S02E01_COVER.indd

This is a SEO version of konyves_S02E01_COVER.indd. Click here to view full version

« Previous Page Table of Contents Next Page »
alakulását. Mi az, ami a leginkább lenyűgö-
zi a történelemben?
Az, hogy milyen keveset tanulunk belőle, és
hogy mindig ugyanazokat a hibákat követjük
el. A készülő könyvem cselekménye például
Dél-Afrikából indul ki, ahol az apartheid
rendszer felépítését a náci Németország
inspirálta. Ebből a szempontból elmondhat-
juk, hogy a náci Németország flozófája nem
tűnt el a második világháborúval.
Tehát sok tekintetben mindig ugyanazokat a
hibákat követjük el, nem tanulunk a történe-
lemből, másrészről viszont mégis tanulunk
belőle. Európában például a huszadik század
első ötven évében 50 millióan veszítették
életüket a háborúk és egyéb konfiktusok
következtében. A század második felében
ugyanezen okokból 50 ezren haltak meg.
Tehát valamennyit tanulunk, de nem eleget.
Meséljen valamit arról, hogyan ír, honnan
merít inspirációt?
Most is legalább húsz sztori van a fejemben,
a célom, hogy ezeket papírra vessem. Ami A
százévest illeti, először a címbe szerettem
Tetovált lányok, oknyomozó újságírók vagy mord zsaruk
helyett egy valódi matuzsálem sztorija hozta lázba az elmúlt
években Svédországot.
A százéves ember, aki kimászott az
ablakon és eltűnt
azonban nem egy köldöknézegetős
nagypapasztori, hanem egy valódi, időn és téren átívelő
road-regény.
Hőse, Allan Karlsson egy szép napon úgy dönt, hogy nem
asszisztál a századik születésnapja megünnepléséhez, és
meglép az öregek otthonából. Nem tervez el előre semmit,
hagyja, hogy magával sodorják az események, akárcsak
hosszú élete során mindig.
A jelen zűrzavaros történéseivel párhuzamosan ugyanis
(röviden legyen elég annyi, hogy hősünket és útja során
hozzácsapódott, hasonszőrű társait az események
ismeretében nem túl meglepő módon a rendőrség mellett
a Never Again nevű bűnbanda tagjai is szívesen a kezük
közé kapnák) felvillannak Allan életének legfontosabb
epizódjai.
Így például az, amikor megmenti Franco tábornok
életét, az amerikaiakat hozzásegíti az atombombához,
leleplez egy kémet, majd később ő maga is annak áll,
végül bevezeti Nixon elnököt az indonéz típusú
politizálás rejtelmeibe. És miközben diktátorok, elnökök
és egyéb potentátok fogadják a bizalmukba, az
apolitikus robbantásszakértő tulajdonképpen nem akar
mást, csak néhány pohár jóféle pálinkát.
A könyvben egy helyütt a szereplőkmagyar
pezsgővel ünnepelnek, és ezenkívül van egy
svéd versike is, amely a magyar bort dicséri.
Volt esetleg bármiféle különleges élménye,
tapasztalata a magyar italokkal kapcsolat-
ban?
Nem mondhatnám, kivéve, hogy szeretem
a tokajit. A versikét a jól ismert svéd költő,
Carl Michael Bellman írta
[ezen a ponton
Jonasson svédül idéz több sort a versből –
R.O.]
a tizennyolcadik században. Tehát
már akkor ismerték a magyar borokat a
svédek.
Mit lehet tudni a második könyvéről?
Egy fehér százéves férf helyett egy fatal,
fekete, analfabéta nő lesz a főhőse, aki
Johannesburg egyik külvárosában,
Sowetóban született, és a sorsa az lenne,
hogy ott élje le az életét, és ott is haljon
meg. Ám az élet úgy hozza, hogy világ
körüli útra indul. Mindez pedig lehetősé-
get ad a politikai-társadalmi szatírára.
Ebből a szempontból mégis van némi
hasonlóság az új könyv és A százéves
ember között.
bele. Rájöttem, ez egy olyan könyv címe,
amit én is azonnal megvennék. Amásodik
könyvemmunkacíme: Az analfabéta, aki
tudja, hogyan kell olvasni. Majd meglátjuk,
hogy a szerkesztőmmit szól hozzá.
Hogy hogyan írok? Ismerek pár embert, akik
szintén írással foglalkoznak, nos, közülük
senki sem ír úgy, ahogyan én. Amikor például
néhány napot Stockholmban töltöttem,
reggel hétkor fogtammagam, és elmentem
írni egy belvárosi kávézóba. Az emberek
beszélgettek, nevetgéltek körülöttem, de ez
engem egyáltalán nem zavart. A barátaim
ezzel szemben szeretnek teljes elzártságban
dolgozni.
Úgy tudni, többen versengenek a könyv
megflmesítéséért. Ha ön dönthetne, kire
bízná a rendezést?
Valóban húsz cég érdeklődött a megflmesí-
tés iránt, ám azóta már döntés is született. A
könyv alapján készülő flmet a svéd Felix
Herngren rendezi majd, akinek a nevéhez
több népszerű és sikeres produkció köthető,
és akiben megvan az a fnom humor, ami
szerintem ehhez a történethez passzol.
A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt
Jonas Jonasson
„Ami azt illeti, hamarabb is eldönthette volna a dolgot, és lehetett volna annyi bátorsága, hogy elmondja, mit tervez.”
Budapest 2011 | Athenaeum | 416 oldal | 3990 forint | skandináv, humor, öreg, 20. század
A
26 könyves magazin