Joanna Bator:
Nehéz kiszakadni egy
történetből, amelyet a
környezetünk akar
megíratni velünk
Joanna Bator lengyel írónő
Homokhegy
című, első magyarul
olvasható regénye a múltba repít minket. Egy olyan múltba,
amelyet mi is jól ismerünk: a lakótelepek, a kötelező
hétvégi rántotthús és savanyúság, az elfojtott vágyak és
a szappanoperákból nyert boldogság világába, amelyre
érthetetlen módon mégis boldog nosztalgiával emlékezünk.
Szöveg:
Szekeres Dóra
|
címke:
lengyel, retro, szocializmus, német, nosztalgia
KÉP:
A szerző saját gyűjteményéből, wikipedia.org (nowa huta)
Miért olyan misztikus hely
Homokhegy
,
ahol a regény nagy része játszódik?
A
Homokhegy
ben szereplő Wałbrzych
különlegessége, hogy a város olyan
területre épült, ahol korábban németek
éltek. Wałbrzych olyan, mintha Lengyel-
ország újjászületett volna benne:
azoknak az embereknek a nagy része,
akik a városba érkeztek, először a
németek házaiban telepedtek meg, azaz
más emberek házaiban éltek, más
emberek ágyában aludtak. Aztán felépült
a lakótelep, a
Homokhegy
. Akik itt laktak,
az áttelepülők másik rétegéhez tartoz-
tak. Voltak gyökereik, de azok távol
voltak innen, és nem volt nagyobb
vágyuk, mint elfelejteni, ahonnan jöttek,
eltörölni a múltat és vele együtt az
emlékeiket is. Az én nemzedékem, a
harmadik nemzedék éppen ezért olyan
különleges: nekünk már kapcsolódik
valamilyen identitásszerűség a városhoz,
amelyben felnőttünk. Mi már azt
mondjuk, hogy onnan, Wałbrzychból
valók vagyunk.
Nehezebb ezzel a furcsa, kicsit gyökérte-
len identitással elboldogulni a világban?
könyves magazin 27