gatásai után a műbírálatban találja meg az
érvényesülés útját, hogy karrierje az
Éhes
Újság
című lap Vegyes rovatának szerkesz-
tőjeként teljesedjen ki. A kezdő író hányat-
tatott odüsszeiája közepette tart görbe
tükröt a magyar vers- és prózairodalomnak,
a külhoni íróknak, illetve szatíraírói
tehetségét is megcsillantja. A kötetbeli
alteregó ugyan bejárta útját, Karinthy
viszont élete végéig nagy kedvvel bővítgette
sajátos irodalmi arcképcsarnokát. Kosztolá-
nyival szólva, a hamis fölényt nevette ki,
humora pedig a fölény kigúnyolása volt.
Karinthy nagy éve, és ami utána történt
Az irodalomtudomány általában úgy
tekint Karinthyra, mint tehetséges íróra, aki
rendkívüli képességeit tárcák, krokik,
kritikák írására pazarolta, de adós maradt a
Nagy Mű elkészítésével. Csodagyerekként
indult. Tizenöt éves volt, amikor a
Magyar
Képes Világ
folytatásokban közölte első
regényét, és még akkor is csak húsz, amikor
először megjelent a
Nyugat
ban. Az igazi
áttörést azonban az 1912-es év hozta
számára. Ekkor jött ki első könyve, az
Így
írtok ti
, de ugyanebben az évben jelentek
meg az
Esik a hó
és a
Ballada a néma
férfakról
című novelláskötetei, valamint az
Együgyű lexikon
és a
Görbe tükör
című humo-
reszkgyűjteményei is. Példátlan lendülettel
indult tehát. A
Brassói Lapok
publicistája
szellemesen jegyezte meg róla, hogy attól
fogva abban a szerencsés helyzetben volt,
hogy gondolatai, ötletei és mondanivalói
azonnal vevőre találtak, és egyben abban a
szerencsétlenben, hogy vevőre is szorultak.
Hiszen Karinthy szinte állandóan anyagi
gondokkal küzdött. Aztán egyszerre azon
kapta magát: annyit írt, hogy közben
elfelejtett író lenni. Már beérkezett
szerzőként, keserűen beszél erről: „Húsz-
éves korom óta egészen a mai napig író
akartam lenni, de nyomasztó szegénysé-
gem, a gazdagok közönye és ebből származó
gondjaim képzeletemnek, kedvemnek,
alkotóerőmnek, egész lelkemnek tartalmát
lekötötték és kisajátították.” Nem tudni
már, ki nevezte először nevető bölcsnek. Az
viszont tudvalévő, hogy hajdanán az udvari
bolondokat hívták így. Azokat, akik
csörgősipkájuk alatt hordták a birodalmak
eszét, a király bizalmasai voltak. És, végső
soron mégiscsak ők az (irodalom)történet
mosolygós intézői.
Karinthy Frigyes kívülről
nézett mindent
1887-ben született Budapesten.
Irodalmi, képzőművészeti és flozó-
fai viták légkörében nevelkedik.
Harmadikos elemista korában
megírja az
Utazás a Vénuszba
című
fantasztikus regényét. A könyvet
maga illusztrálja, és úgy emlékszik,
az egyik oldalra véletlenül hatalmas
tintapacát folyat. De nem jön
zavarba, azt körmöli a fekete folt
alá: „A kapitány sötét bűne.” Bárki
megjósolhatja, humorista lesz.
Érettségi után azért meglátogatja
matematika és fzika szakot, sőt
megfordul a bölcsészkaron és a
sebészeten is, de úgy dönt, inkább
író lesz. Vérbeli, nagyvárosi író.
Élvezi a modern életet, rajongva
követi a technika fejlődését, a
múltnál jobban érdekli a jövő.
Tetszik neki az élet értelmetlensé-
ge, az emberi ész irracionalitása és
a szavakban rejlő abszurd lehetősé-
gek. Szenvedélyes pacifsta, a
szélsőséges eszmék bírálója. Szereti
elképeszteni az embereket, és egy
idő után el is várják ezt tőle. A
hírlapok számára dolgozó, nevette-
tő Karinthy népszerűsége ezért
háttérbe szorítja a gondolkodó és
gondolkodtató írót. Pedig a
humorban nem ismer tréfát. Babits
azt írja róla: „Kívülről nézett
mindent, pedig igazán benne volt
mindenben." Legjobb barátja,
Kosztolányi Dezső meg azzal fejeli
meg: „Közülünk ez a marha volt az
egyetlen zseni.” Karinthy Frigyes
1951-ben agyvérzést kap, de csudát
halt meg. Azóta is él.
Így írtok ti.
Irodalmi paródiák
Karinthy Frigyes
Budapest 2011 | Európa Könyvkiadó
328 oldal | 3000 forint