Self made woman. Melegmozgalmár.
Antielitista. Író. Lázadó leszbikus, aki
zsidó tárgyú mézeskalácsokat készít, és
jól érzi magát. Lovas Nagy Anna képző-
művész, grafikus, a Tilos Rádión hallható
Zártkörű Lányok
műsorvezetője, a Labrisz
Leszbikus Egyesület és a Re:Lit
Antielitista Művészeti és Közéleti
Csoport egyik alapítója. Hat évvel
megírása után jelentette meg
Verazélet
című regényét, amely Galgóczi Erzsébet
Törvényen kívül és belül, valamint Gordon
Agáta
Kecskerúzs
című könyvei után a
harmadik magyar leszbikus regény.
Mézeskalács, elektrotechnika és írás
Bár az írás mindig jelen volt életében, Lovas
Nagy Anna alapvetően képzőművésznek
készült, festett, illusztrált, később a
kézművesség felé vette az irányt. Kezdetben
üvegbizsukat, később textilbábokat, majd
zsidó tárgyú ajándék- és kegytárgyakat
készített, de dolgozott a Lipóton, majd egy
elektrotechnikai szövetkezetben elektromos
vezetőket hurkolt össze, és csinált még ezer
dolgot, hogy megéljen, de közbenmindig a
manufakturális világ közelébenmaradt. Az
elmúlt pár évben a tárgyi installációkba is
beleszeretett, legutóbb a nők elleni erőszak
egyik kiállításán tíz, kis koporsóban elhelye-
zett Barbiebabán keresztül mutatta be,
milyen bűncselekményeknek esnek áldozatá-
ul nők.
Első regénye, a
Verazélet
hosszú utat járt
be, mire végre tavaly ősszel megjelenhetett. A
viszonylag rövid ideig tartó írás után a szöveg
átment több szerkesztőn, terjedelme a felére
csökkent, a szerző közbenmegjárta Bódis
Kriszta írószemináriumát, aki nagyon sokat
segített a szöveg csiszolásában, és már túl
volt két kiadói visszautasításon, amikor a
Noran egyből rábólintott. „Nem tudom, van-e
hozzá köze, hogy a Norannál a szerkesztőtől
Lovas Nagy Anna:
Lázadó leszbikus
Kálvin tér, Nagymező utca, Jászai tér, Üllői út… Hónapok óta,
Budapest legkülönbözőbb pontjain a járdára festve egy fehér,
egyszerű feliraton akad meg az ember tekintete: 1könyv –
verazélet. De milyen könyv? Milyen Vera? Milyen élet?
Szöveg:
Marczisovszky Anna
|
Kép:
Valuska Gábor
címke:
leszbikus, feminista, nő, zsidó, szélsőség, tabu
36 könyves magazin